A panyolai hagyományőrző farsang a 19-20. századbeli panyolai, illetve szamosháti farsangi eseményeket, szokásokat jeleníti meg, éleszti újra, melynek jellegzetessége az állatalakoskodás, és a hagyományos népi maskarák felöltése, illetve a maskarás felvonulás a falu utcáin. A panyolai felvonuláshoz a környező települések is csatlakoznak, hiszen az alakoskodás hagyománya Panyola mellett még számos településen élt a Szamosháton. A hajdani szamosháti farsang felelevenítésében nagy segítséget jelentett dr. Ujváry Zoltán professzor gyűjtése, illetve az 1965-ben készült „Szamosháti farsang” című dokumentumfilm, amely megörökítette az akkori farsangi és téli népszokásokat. A szamosháti településeken a 20. század közepéig télen összegyűltek a fonókban, ahol beszélgetéssel, dalolással, meséléssel szórakoztatták egymást a falubeliek. A farsang a hosszú, hideg tél elbúcsúztatása volt sok-sok vidámsággal, hangoskodással, játékkal. A falubeliek, kiváltképp a legények, felkeresték ilyenkor a fonókat, ahol különböző tréfákkal, incselkedésekkel szórakoztatták a lányokat, asszonyokat, illetve maskarákba bújva riogatták a helybelieket. A jellegzetes szamosháti farsangolás állandó állatalakoskodói a gólya, a kecske és a medve. A fehér lepedőt viselő gólya a csőrével csipkedte a lányokat, a kecske pedig heves ugrándozásával nagy rémületet keltett. A szénával körbetekert ember jelenítette meg a medvét, akit láncon vezettek. A medve célja is a falubeliek riogatása volt. Az állatalakoskodók mellett megjelentek egyéb karakterek, jellegzetes népi alakok is, mint például a huszár, a szitás, a „tallas zsidó”. A hajdani panyolai, illetve szamosháti farsangolók különböző jelenetekkel is szórakoztatták a falu népét, mint például a halottas játék, amely nem más, mint a halottkísérés kifigurázása. A halott a telet jelképezte, amelytől ily módon elbúcsúztak.