A nagyari Petőfi-fa legendája

Petőfi Sándor 1846 nyarán Szatmár megyei körútja során ismerkedett meg és vendégeskedett Luby Zsigmond nagyari birtokosnál, akivel jó barátságot kötött. A nagyari táj ihlette meg Petőfi a Tisza című versének megírására, bár azt már 1847 februárjában Pesten keltezte. A költőt szépségével rabul ejtő Tisza és a Kis-Túr találkozási pontja néhány méter eltéréssel napjainkban is ugyanaz, mint akkoriban volt. Petőfi Nagyarban jártának „természeti szemtanúja” is volt. Nagyar lakói ugyanis tudni vélték, hogy a falunak a Szatmárcseke felé eső végén álló hatalmas lombkoronájú kocsányos tölgye alatt írta a költő A Tisza című verset. Ebből mindössze annyi lehet a valóság, hogy Petőfi Csekéből jövet, vagy menet megpihenhetett e fa alatt, de ebből olyan Petőfi-kultusz alakult ki, hogy a nép Petőfi-fájának nevezte el, körülkerítették, virágot ültettek és emléktáblával is ellátták. Sajnos ez a fa 1996-ban felelőtlen kezek által okozott tűzben elpusztult, azonban a község tanácsa már az 1980-as évek végén gondoskodott utódjáról, amikor a terméséből hajtatott kis tölgyet a beteg „szülő” mögé ültette. Hamarosan egy másik utód is született, ugyanis a kisújszállási Várásvédő Egyesület nemes cselekedetének köszönhetően az eredeti tölgy utolsó makkterméséből sarjadt csemete 1999-ben visszakerült a fa környezetébe, így napjainkban két utód őrzi a költő Nagyarban jártának emlékét, és élteti tovább az egykori faóriáshoz kapcsolt Petőfi-legendát.